Átmeneti intézkedések bevezetése a SENT-rendszerben

Átmeneti intézkedések bevezetése a SENT-rendszerben

Lengyel társegyesületünk beszámolója alapján a SENT-rendszerben 2024. november derekán átmeneti informatikai fennakadásokra kell számítani. Az átmeneti üzemszünetek alatt kifejezetten erre a célra szolgáló nyomtatványok beküldésével kell a fuvarozóknak teljesíteniük a bejelentési kötelezettségüket.

Alapvetően kétféle hiba fordulhat elő jelenleg a SENT honlapján, amelyekhez Lengyelország Infrastrukturális Minisztériuma 2024. október 25-én adott ki hivatalos helyettesítő dokumentumokat. Az egyik a nemzetközi közúti áruszállításhoz kapcsolódó dokumentációt (RMPD-űrlap) érinti (pl.: bilaterális és CEMT-engedélyek, kabotázsműveletek regisztrációja), a másik pedig az áruk mozgásának nyomonkövetéséhez kapcsolódik (SENT-űrlap).


Amennyiben az RMPD-űrlap kitöltésekor jelentkezik a probléma, innen lehet letölteni azt az űrlapot, amelyet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell eljuttatnia a fuvarozónak a Lengyelországba való belépés előtt. Sorrendben a bejelentés időpontját, a jármű forgalmi engedélyének számát, valamint a rendszámát kell feltüntetni az e-mail tárgyában, ügyelve arra hogy a bejelentés dátumának írásmódja év, hónap, nap szerint (ÉÉÉÉ.HH.NN.) legyen, ahogyan az magyar formátum szerint is használatos.


Amennyiben a rendszer az elektronikus bejelentést követően omlik össze, a csatolmánnyal ellátott levél tárgya és üzenete két adatot kell, hogy tartalmazzon: a dokumentum számát, illetve ettől ##-el elválasztva a bejelentés egyéni azonosítóját, amelyet ugyanúgy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szükséges küldeni.


Ha a SENT-űrlap kitöltésénél jelentkezik a probléma, innen érhető el a bejelentéshez szükséges űrlap, amelynek kitöltéséhez használati útmutatót is mellékeltek a hatóságok (mindkettőt lengyel nyelven). Ezeket a csatolmányokat a fuvarozóknak szintén az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell megküldeniük.


Amennyiben a SENT-rendszerben további változásokat jelent be társegyesületünk, vagy pedig a rendszerhiba megszűnéséről számolnak be, azt mielőbb jelezni fogjuk tagjainknak is.


Forrás: ZMPD, IRU


 


 


 


 

Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. WSZL WSZL "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Teleki János Teleki János Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. WSZL WSZL "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Teleki János Teleki János Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft.