Készül a magyar-mongol engedélycsere egyezmény

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy – az Egyesület tagjainak igényeit és kéréseit figyelembe véve – az MKFE idén júniusban kezdeményezte az NFM-nél a Mongóliával megkötendő engedélycsere egyezmény előkészítését. Örömmel tudatjuk, hogy az NFM, és a mongol fél is támogatta az MKFE javaslatát, így a miniszterelnök 95/2017. (IX. 11.) ME határozata értelmében megkezdődhet a kétoldalú megállapodás kidolgozása, amelyet annak elkészülte után haladéktalanul a Kormány elé kell terjeszteni.

 

Miután az elmúlt időszakban több MKFE tagvállalkozás részéről érkezett megkeresés az Egyesülethez, Somogyi Gábor főtitkár levélben fordult az NFM illetékes főosztályához a Mongóliát érintő fuvarozási igényekhez szükséges fuvarengedélyek kérdésében.

A minisztérium a megkeresésünk után felvette a kapcsolatot Mongóliával, ahonnan pozitív válasz érkezett a közúti fuvarozási egyezmény létrehozására és az engedélycsere bevezetésére vonatkozóan. Az NFM az MKFE javaslatára első körben egy 300 darabos loco engedélykontingens bevezetésére tett javaslatot, és elkészítette az erre vonatkozó egyezmény-tervezetet.

A Mongóliával várhatóan 2018-ra aláírható egyezmény újabb piacot nyithat meg a térségben – Kazahsztán, Üzbegisztán és Afganisztán után – a magyar fuvarozók számára.

Az egyezmény aláírásáról, és az engedélyek kiadásának időpontjáról hírlevélben fogjuk tájékoztatni Tisztelt Tagjainkat.

 

MKFE kommunikáció

TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Nagy Imre Nagy Imre INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Teleki János Teleki János KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gál Sándor Gál Sándor Zséder Kft. Zséder Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Nagy Imre Nagy Imre INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Teleki János Teleki János KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gál Sándor Gál Sándor Zséder Kft. Zséder Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft.