Felújítják a Brenner-autópálya Lueg-hídját — állandó torlódás várható

Felújítják a Brenner-autópálya Lueg-hídját — állandó torlódás várható

Küldje tovább fuvarszervezőinek, gépjárművezetőinek!

Az osztrák A13-as (Brenner) autópálya rendkívül nagy forgalmi terhelésnek van kitéve. A sztráda ikonikus szakasza, a Lueg-híd az elmúlt évtizedekben olyannyira elhasználódott, hogy azon 2025 tavaszától halaszthatatlan, nagyvolumenű javítási munkálatokat kell végezni. A forgalmi áteresztőképességet a nagyhaszongépjárművekre már 2025. január 1-jétől 1+1 sávra szűkítik.

Bár az 1968-ban épült viadukt 2002-ben már átesett egy nagyjavításon, azonban az 1,8 km hosszú szerkezet ismételt felújítása elengedhetetlen. A forgalmi rend megváltoztatására irányuló elképzeléseket 2024-ben dolgozták ki, és a lentiek szerint valósítják meg.


Az osztrák útkezelő, az ASFINAG hirdetményt tett közzé, melyben videós animációval is installálja az új forgalmi rendet: a forgalmi áteresztőképesség előszöris háromról két sávra szűkül, majd statikai okokból a 3,5 t feletti nagy járműveket — sávelhúzással — a viadukt középvonalának tengelye mentén több kilométeren keresztül a belső sávban vezetik, míg a kisebb járművek a két szélső sávot használhatják. A kritikus szakaszt elhagyva a járművek visszatérhetnek eredeti forgalmi sávjukba. A munkálatok a tervek szerint 2025 tavaszán indulnak, azonban a forgalmi rend (tesztüzemben) már 2025. január 1-jétől megváltozik. A besorolás rendjét előjelző táblák mutatják.


videós animáció »

tovább a közleményre »

 

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bodnár Imre Bodnár Imre MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Zséder Kft. Zséder Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Ivanov György Ivanov György Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bodnár Imre Bodnár Imre MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Zséder Kft. Zséder Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Ivanov György Ivanov György