„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a friss információkat” – reagált tegnap közleményében Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára az érdekképviseletek csütörtökön megküldött levelére. A miniszterhelyettes arról is beszámolt, hogy a magyar szállító cégek pozícióinak megerősítése érdekében megtehető lépésekről a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete vezetőivel is éppen egyeztetéseket folytat a szaktárca. Schanda Tamás hozzátette: az áruszállítással foglalkozó cégek és a munkatársaik teszik lehetővé azt, hogy a magyar emberek hozzájussanak az üzletekben azokhoz a termékekhez, amelyeket meg szeretnének vásárolni – ezért köszönet illeti a szektor dolgozóit, vállalkozóit.
Bővebben
Az elrendelt veszélyhelyzeti idő előrehaladtával egyre több az olyan gépkocsivezető, akinél a digitális tachográf-kártyájának érvényessége lejárt, vagy a közeljövőben ez be fog következni.
Bővebben
A MOL 2020. április 17-én (pénteken) 00:00 órától bruttó 6 Ft-tal csökkentette a gázolaj literenkénti kártyás listaárát. A benzin 5 forinttal lett olcsóbb.
Bővebben
A TIR-EPD rendszerben új dizájn teszi kényelmesebbé a TIR-igazolványbirtokosok mindennapjait 2020. április 22-től.
Bővebben
A koronavírus-járvány terjedésének és intenzitásának változása miatt április 15-16-án sok ország esetében történt olyan változás, mely a közúti árufuvarozást is érinti. A legtöbb állam meghosszabbította az eddig is érvényben lévő intézkedéseket, míg mások módosítottak a kamionstop rendjén vagy a vezetési és pihenőidők könnyített ütemezésén.
Bővebben
2020. április 18-án (szombaton) 08:00 és 13:30 óra között az mkfe.hu oldal nem lesz elérhető, mert egyesületünk székházában elektromos karbantartást végeznek.
Bővebben
Csak összefogással, a kormányzat támogatásával lehet megvédeni a magyar közúti logisztikai fuvarozó vállalkozásokat a járványhelyzet okozta súlyos gazdasági következmények káros hatásaitól – szögezte le Ignácz József Péter a Trend FM-nek adott interjúban. Az MKFE elnöke rámutatott: soha nem volt akkora szükség a hazai piac védelmére mint most, ezért az előzetes elektronikus regisztrációs rendszer (e-reg) azonnali tesztelése majd gyors beélesítése nem várhat tovább.
Bővebben
„Az új koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésének több, a kormányzat konkrét gazdaságélénkítő intézkedésein túlmutató eszköze is lehet. Ilyen üdvözlendő kezdeményezés Dr. Nagy István agrárminiszter úr nyílt levele, amelyben – a magyar agrárium és az élelmiszergazdaság védelme érdekében – a közös társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet” – áll az MKFE és a NiT Hungary közös levelében, amelyet Schanda Tamás miniszterhelyettesnek (ITM) küldtek meg. Az érdekképviseletek arra kérik az ITM-et, hogy hivatalosan is kérje fel az árukibocsátó cégeket arra, hogy preferálják megbízásaik során a magyar székhelyű fuvarozó vállalkozásokat.
Bővebben
Tavaly ilyenkor turistaáradat hömpölygött az utcákon, most csak üres szellemvárosokat lehet látni. Turisták nélkül, diákok nélkül, látogatók nélkül… és turistabuszok nélkül… melyek a forgalomból kivonva, telephelyükön várják a bizonytalan jövőt.
Bővebben
2020. április 17-én (pénteken) csökken az üzemanyagok ára Magyarországon: a gázolaj várhatóan 6, a benzin 5 forinttal lesz olcsóbb — értesültünk piaci forrásokból.
Bővebben