A sarpi határátkelő tehermentesítését célzó török intézkedés

A sarpi határátkelő tehermentesítését célzó török intézkedés

2023. szeptember 25-től Törökország a Balkán-félsziget felől érkező, Grúzia (Georgia) felé tranzitáló árufuvarozókat Sarp helyett más, keletebbre fekvő török-grúz határátkelőkhöz irányítja, hogy ezáltal mentesítse a túlterheltséggel küzdő sarpi átkelőjét.

A török vámszervek Sarp helyett Aktaş, valamint Türkgözü és más (keletre fekvő) határátkelőkhöz terelik azokat a közúti járműveket, melyek bulgáriai (Kapıkule, Hamzabeyli), valamint görögországi (İpsala) határátkelőkről érkeznek, és török-grúz útvonalon keresztül harmadik országba tartanak. Csak azok a járművek léphetnek ki Sarpnál török területről, melyeknek végső úticélja Grúziában van.


Grúzián kívüli országokba irányuló, török tranzittal fuvarozást végző járművek érkezési és kilépési határátkelőjeként az árutovábbítási nyilatkozatokon és TIR-igazolványokon Aktaş, Türkgözü vagy más szárazföldi határátkelőhelyeket kell végső célként megjelölni még akkor is, ha eredetileg a sarpi vámhivatal kezelné őket. A dokumentumok alapján a török vámszervek az érintett járműveket Aktasba és más vámhivatalokhoz irányítják; ez a valóságban nem jelent eltérést az érkeztetés tényleges helyszínéhez képest.


Függetlenül tehát a kísérőokmányokon eredetileg feltüntetett kiléptető hivataltól, ha nem Georgiában van a szállítmány rendeltetési helye, hanem Georgia csak tranzitországként szerepel az útvonalon, akkor a jármű nem léphet ki Törökországból Sarpi határátkelőn, hanem át lesz irányítva egy másik átkelőhöz.


A sarpi átkelő üzemeltetéséért felelős Kaçkari Vám- és Külkereskedelmi Igazgatóság dönt arról, hogy a járműveket éppen melyik határátkelőkhöz irányítják át (a forgalmi helyzettől, az útviszonyoktól és a határátkelőhelyek leterheltségétől függően).


A minisztérium török, angol, orosz és grúz nyelven készített röplapot.


tovább a török társegyesület felhívására »

 

Szalkai Tamás Szalkai Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MÉK Kft. MÉK Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft.