A pályázatok MKFE titkárságára történő beadásának határideje 2011. november 10.
Az IRU kétévente pályázatot ír ki Nagydíjra, melyet olyan szakmailag és erkölcsileg is kiemelkedő gépkocsivezető, személyiség, esetleg testület nyerhet el, aki/amely kivételesen bátor tettet hajtott végre nemzetközi árufuvarozás/személyszállítás során/vonatkozásában, emberélet, az áru vagy a jármű megmentése érdekében.

Kedden (aug. 9-én) délelőtt teljesen leállt a forgalom a szerbiai E75-ös úton, melyet Újvidék (Noi Sad) és Vrbas között sztrájkoló munkások vettek blokád alá. Szintén úttorlaszt állítottak délebbre, Nis városa mellett, a bolgár határ felé.

Az IRU tájékoztatása szerint az A20-as úton Folkestone-tól Dover felé karbantartási munkálatokat végeznek az M20 és az A260 kereszteződés között.

Az IRU tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a korábban bevezetett kiegészítő korlátozások után 2011. július 29 - szeptember 3-ig a Karawanken-alagútban (A11) is megtiltották a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű áruszállító járművek/szerelvények közlekedését péntekenként 22 órától szombaton 15 óráig (az általános korlátozás kezdetéig). Az autóbuszokra nem vonatkozik ez a korlátozás.
