Fokozott buszsáv-ellenőrzés Budapesten

Fokozott buszsáv-ellenőrzés Budapesten

Főként a fővárosi áruterítésben résztvevő vállalkozásoknak hasznos tudnivaló, hogy a hatóságok ismétlődő ellenőrzéssorozatok keretében folyamatosan vizsgálják, hogy a közlekedők rendeltetésszerűen használják-e a buszsávokat.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BRFK még 2020. október végén indított közös akciósorozatot a buszsávokban jogosulatlanul haladó vagy azokon szabálytalanul várakozó járművek kiszűrésére. Az ellenőrzésekbe azóta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) is bekapcsolódott.


A budapesti úthálózathoz tartozó, mintegy 80 kilométeres buszsávra kiterjedő ellenőrzési kampányt a BKK kérte a rendőrségtől, mert a buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák menetrend szerinti tömegközlekedési eszközöket, és ezzel sokszor indokolatlan fékezésre, sávváltásra kényszerítik a buszvezetőket. A hatóságok arra figyelmeztetik a járművezetőket, hogy a buszsáv-akciót továbbra is folyamatosan végzik.


Az ellenőrzéseket az egyenruhások többnyire videokamerával felszerelt, jelöletlen (civil) autókkal hajtják végre. A megbírságoltak között nagy számban vannak olyanok, akik 3,5 tonnás ill. 7,5 tonnás tehergépjárművel áruterítés közben — parkoló híján — csak a buszsávon vagy arra rálógva tudnak félreállni, és működtetett vészvillogóval éppen kirakodást végeznek.


Bár köztudomású, hogy Budapest évek óta parkolóhely-krízissel küzd, a kellemetlen helyzetek és a bírságolások mégis megelőzhetők, ha a szállító- vagy fuvarozó vállalkozások fuvarszervezői, diszpécserei kérik az üzlettulajdonosokat, hogy egy-egy várt tehergépjárműnek — még annak megérkezése előtt — biztosítsanak közeli, szabad várakozóhelyet.


a BKK közleménye »

ki közlekedhet a buszsávban (részlet a KRESZ-ből) »

rendőrségi videós beszámoló a buszsávok ellenőrzéséről »

Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Ivanov György Ivanov György ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. WSZL WSZL Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Ivanov György Ivanov György ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. WSZL WSZL Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft.