Átvehetők a koszovói bilaterális engedélyek

A tavalyi, Pristinában tartott ülés után most Budapesten tartották a magyar-koszovói vegyesbizottsági ülést, 2019. szeptember 25-26-án. Az ülés jegyzőkönyv aláírásával zárult, amelyben a feleknek sikerült véglegesíteni a 2019-es, valamint a 2020-ra előzetesen kialakított engedélykontingenst.

Mindkét tárgyaló fél – támaszkodva a rendelkezésükre álló statisztikai adatokra – egyetértett abban, hogy a két ország közötti áruforgalom növekszik. A KSH adatai szerint a 2018 évi teljes közúti árufogalom kevesebb volt, mint a 2019 első féléves áruforgalom. Ez a növekedés az engedélyek felvételén is látszik: a magyar fuvarozók az összes koszovói bilaterális engedélyt felvették, még úgy is, hogy az ITM az idei évtől szigorúbb elszámolási rendet léptetett életbe.

Mivel Koszovó nem CEMT tagállam, így kizárólag bilaterális engedéllyel lehet jogszerűen fuvarfeladatot végezni Koszovóban, ezért kiemelten fontos, hogy legyen elegendő engedély a fuvarfeladatok elvégzéséhez. Ezért az ITM – látva az engedélyek gyors fogyását – korábban már jelezte szándékát további engedélyek cseréjére. A koszovói fél a vegyesbizottsági ülésen átadott 200 db loco/tranzit és 50 db harmadik országos többletengedélyt, amelyek 2019 évre érvényesek, de a szokott módon, 2020. január 31-ig lehet felhasználni őket. Viszonossági alapon változatlan mennyiséget fog az ITM is átadni a lehető legrövidebb időn belül.

Felhívjuk tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a mai naptól ügyfélfogadási időben ismételten lehet koszovói loco/tranzit és harmadik országos engedélyt felvenni az Innovációs és Technológiai Minisztérium XIII. kerület Váci út 188. alatti ügyfélszolgálatán.

A felek megállapodtak továbbá a 2020-as engedélykontingesben is, ami változni fog az előző évi mennyiséghez képest. Jövőre 700 db loco/tranzit és 100 db harmadik országos bilaterális engedélyt adnak át egymásnak a felek.

MKFE Kommunikáció

3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Ivanov György Ivanov György Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. STV Kft. STV Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lévai László Lévai László Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Ivanov György Ivanov György Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. STV Kft. STV Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lévai László Lévai László Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.